Palácsik Lilla és Visváder Tamás idei karácsonya más lesz

Post Tags

Palácsik Lilla és Visváder Tamás nyáron házasodtak össze, de már négy éve együtt élnek. Egyelőre nem saját lakásban, de ezt is úgy rendezték be, ahogy előre eltervezték. A fekete, a fehér és a natúr színek hódítanak náluk, így igyekeznek mindig ehhez választani a dekorációt. Bár Lilla is imád díszítgetni, saját bevallásuk szerint Tamás sokkal kreatívabb, de mindig együtt választják ki a kellékeket. Most, hogy közeledik a karácsony, a friss házaspár is sokkal lelkesebb, amit tudnak, ünnepi díszekbe öltöztetnek. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sziasztok💕Nekünk Advent 1. vasárnapja tele volt programokkal. Délelőtt a Mátyás templomban voltunk Szentmisén🙏🏻, utána pedig jártuk a boltokat, hogy találjunk mindenféle apróságot az adventi koszorúnkhoz, majd elkészítettük azt. 🤗A héten elhatároztuk, hogy magunk szeretnék koszorút készíteni, aminek a folyamatát végig élőztük nektek😂😘, a kész koszorúról csináltunk nektek képet. Mivel ma korán szeretnénk lefeküdni aludni, ezért már pizsiben is vagyunk, @tamasvisvader nem akart a fotón szerepelni, ezért helyette egy Tamásos bögrét tettem a képre😂 Ti mit csináltatok a mai nap? És hogy tetszik a sajátkészítésű adventi koszorúnk? 🧐💕🎄 ~ Hi💕 For us the first Sunday of Advent was spent with a lot of programs. In the morning we were at Matthias Church for the Holy Mass🙏🏻 , then we went shopping to find all sorts of little things for our Advent Wreath and then we made it🤗 This week we decided that we would like to make our own wreath and we made a live video about it😂😘 and took a picture about the result. We would like to go to bed early today, so we are already in our pijamas, @tamasvisvader didn’t want to be on the photo so instead of him I placed a mug in the table with his name😂 What did you do today? And how do you like our Advent Wreath? 🧐💕🎄

Visváder-Palácsik Lilla (@lillapalacsik) által megosztott bejegyzés, Dec 2., 2018, időpont: 12:43 (PST időzóna szerint)

„Advent első vasárnapján kezdtük el díszíteni a lakást, akkor csináltuk a koszorúnkat is, ami természetesen illik a lakás színeihez. Már több mint egy hónapja karácsonyi lázban égünk, de azért nem kezdtük el olyan korán a dekorálást, csak egy hete. Pár nappal ezelőtt végre az adventi vásárt is megjártuk, ekkor érkezett meg hozzánk az igazi ünnepi hangulat” – mesélte Visváder Tamás a NLCafe.hu-nak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Végre elérkezett a várakozás időszaka❤🙏🏻 Mi a holnap délelőttöt biztos, hogy templomban töltjük. Meséltem már nektek, hogy Tamás nagyon vallásos és mellette számomra is fontos lett a hit szerepe. Az adventi időszak nekünk is a várakozásról szól, ilyenkor próbáljuk a saját lelkibékénket is megtalálni, hogy a Karácsony nyugalomban és őszinte szeretetben teljen. Ma egy nagyon kedves barátunkkal (@colorado_hegedus_eva ) kilátogattunk a bazilika előtti adventi vásárra😍🎄 mindenkinek ajánlom, igaz nagy a tömeg de az érzés ami ott átjár kárpótol🤗 ~ The period of waiting has come❤🙏🏻 We will spend the tomorrow morning in the church. Tamás is very religious, and the role of faith became important for me as well. During advent we try to find the inner peace of our souls to spend Christmas in peace and love. Today we visited the christmas fair at St. Stephen Basilica with our friend (@colorado_hegedus_eva ) 😍🎄 I recommend it for everyone. It’s true that there is a big crowd out there, but that christmas feeling compensates it🤗

Visváder-Palácsik Lilla (@lillapalacsik) által megosztott bejegyzés, Dec 1., 2018, időpont: 3:39 (PST időzóna szerint)

Eddig egy műfenyő volt a karácsonyfájuk, most viszont azt tervezik, hogy végre egy élő, zöld fenyőt szereznek be. „Tamásnak az a terve, hogy megveszi a fát és befújja hóspray-vel, szerinte ez még jobb hangulatot teremt” – mondja Palácsik Lilla.

Minimál stílusú a lakás, így az első közös karácsonyunkkor úgy döntöttünk, ehhez illő fát veszünk. 180 centi magas fehér műfenyőt választottunk, amit arany díszekkel öltöztettünk fel. Idén először jött az érzés, hogy valami nagyon karácsonyi stílust akarunk, zöld fenyővel” – tervezgetnek A legbátrabb páros szereplői, akik nem csak a fára adnak, a lakás minden zugát kidekorálják.

Idén kettesben töltik a Szentestét. Fotó: Palácsik Lilla

„Szeretnénk fényfüzért az ablakra, grincsfát készíteni még, meg persze az adventi koszorú, ami saját készítésű, szeretjük ezeket magunk csinálni. Egyébként egy virágkötő veszett el bennem. Amikor Franciaországban dolgoztam egy idősek otthonában, sok hasonló dolgot készítettem, a többi dolgozóval együtt, így van benne gyakorlatom, ráadásul nem is esik nehezemre” – emlékezett vissza Tamás, aki elárulta, hogy ők a hagyományok szerint karácsonyoztak, amikor gyerek volt, de neki a nyugati stílus jobban tetszik. 

Maguk készítették az adventi koszorút. Fotó: Palácsik Lilla

„Mindketten úgy nőttünk fel, hogy 24-én reggel díszítjük a fát, január 6-án pedig leszedjük. A nyugati felfogás szerint viszont sokkal hamarabb díszítik a karácsonyfát, ami nekünk nagyon tetszik. Ha gyerekünk lesz, akkor már advent első vasárnapján állni fog a fa, ez már tuti” – mondta Tamás, Palácsik Lilla pedig elárulta, hogy ez a karácsony más lesz, mint az előzőek. 

24-én kettesben leszünk, ez egy új hagyomány, most, hogy már házasok vagyunk. Eddig valamelyikünk családjánál töltöttük, idén pedig a két ünnep között megyünk Miskolcra, hozzánk, és Pápára, a férjem családjához. Már több nappal Szenteste előtt ráhangolódunk, ha tehetjük csak karácsonyi zenét hallgatunk. Pár éve írtam egy nagyon jó karácsonyi cédét, azóta az megy a kocsiban ebben az időszakban. Sokszor járunk templomba, hiszen Tamás nagyon vallásos, ilyenkor advent idején pedig aztán tényleg minden vasárnap misézünk. A stúdiót is karácsonyi hangulatba hozom, csodás díszekkel, ebben fotózok ilyenkor, amit én és a vendégek is, mind nagyon élvezünk.

Kettejük közül Tamás tölt több időt a konyhában, így az idei menüt is ő készíti, persze nem mindegy, hogy milyen a teríték. „Nem vagyok egy asztalnál ülős ember, de ilyenkor még ez is más. Szenteste szépen megterített asztallal, gyertyahegyekkel, ünnepi szalvétával, adventi koszorúval az asztalon ünneplünk majd a feleségemmel. Emellett pedig a hálószobánkat is karácsonyi színekbe öltöztetjük, már elterveztem, hogy piros-fehér ágyneműt veszünk majd, csakis az ünnepek miatt.”

Tamás készíti a karácsonyi menüt. Fotó: Palácsik Lilla

Bár még nem végleges döntés, Lilla és Tamás azt is megsúgták nekünk, hogy idén valószínűleg egy új családtag kerül a fa alá. „Idén megbeszéltük, hogy közös ajándékunk lesz, egy kiskutyát, méghozzá egy francia buldogot szeretnénk venni, remélem teljesül.”

Source: nlcafe.hu

Comments are closed.