A testbeszéd nem hazudik, elárulja, ha valaki szexelni akar veled

Post Tags

A testbeszéd jelei között vannak egészen egyértelműek, de azért akadnak olyanok is, amiket nehezebben tudunk dekódolni. Ha pedig szexről van szó, különösen fontos, hogy jól értsük a jeleket, és ne csak szavak szintjén, hanem a testbeszédben is azonos állásponton legyünk.

Ronald E. Riggio pszichológus leírt nyolc jelet a testbeszédben, amiből arra lehet következtetni, hogy a másik ember szexuálisan érdeklődik irántad.

1. Elnyújtott szemkontaktus

Lánykori nevén szemezésnek hívják, amikor egymás szemébe néztek kicsit hosszabban, mint általában. Ha megfigyeled magadon, egy átlagos egymásra nézéskor hamar elkapod a tekinteted, mert túl intimnek érzed a hosszas szemkontaktust. Vonzalmat és vágyat jelent, ha valaki hosszan a szemedet nézi.

2. Nyitott testtartás

A nyitott testtartás azt jelenti, hogy teljes testével feléd fordul, tágra nyitja a szemét, előredől, tárva vannak a karjai. Ez az ember akar tőled valamit az ágyban, méghozzá azonnal.

3. Szájnyalogatás

Mármint ha a saját ajkát nyalja meg, nem a tiédet. Amikor valakihez vonzódunk, a nyelvünk is aktívabb lesz, és önkéntelenül is benedvesítjük a szánkat. Elég egyértelmű jel, főleg ha láttál valaha erotikus filmjelenetet, amiben a nők lassan, jól láthatóan végigfuttatják a nyelvüket a szájukon. Az életben nyilván nem ennyire direkt a szájnyalogatás, de tetten érhető, és szexuális vágyat jelent (vagy szájszárazságot, sose lehet tudni).

testbeszéd szex jelek

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

4. A száj megérintése

A száj már csak ilyen erotikus központ, mert nemcsak nyalogatni, de megérinteni is szokták az emberek, amikor szexelni akarnak. Ez alatt nem azt kell érteni, ha letörli valaki a szájáról a pörköltszaftot, hanem mondjuk amikor szemezés közben gyengéden megérinti a saját száját.

5. Véletlen érintések

Egymás mellett ültök, és „véletlenül” odaérinti a lábát a lábadhoz, vagy áthajol előtted, és a kezedhez ér. Itt csábítás történik, jó lesz résen lenni!

6. Csupa mosoly

Bár az emberek gyakran használják a mosolyt a társas érintkezésben szexuális gerjedelem nélkül is, de ha vágyódás áll mögötte, akkor sokkal többször kezdenek el mosolyogni. Ráadásul nemcsak a kis szociális mosolyokat eresztik meg, hanem nyitott szájjal mosolyognak.

7. Sűrű bólogatás

Annyira egyetért veled, amikor beszélgettek, hogy annál jobban egyetérteni nem is lehet. Ha sűrűn bólogat, le sem veszi rólad a szemét, és issza minden szavadat, egyértelmű, hogy vonzódik hozzád.

8. A testedet méregeti

Mintha felmérne, kicsit többet időzik a tekintete egyes testrészeiden, de azért úgy, hogy ne hozzon zavarba vele. Ha azt látod, hogy nehezen tereli el a figyelmét a testedről, akkor bizony szexelni akar.

Source: nlcafe.hu

Comments are closed.