Pulzusmérős okosóra mentette meg egy tini életét

Post Tags

Valószínűleg a világ összes reklámja nem lenne képes annyi pozitívumot elmondani az Apple Watch okosóráról, mint az alábbi történet, amit a BGR magazin osztott meg.

A 13 éves Skylar Joslin éppen órán ült (tehát nem mozgott), amikor a karján lévő okosóra üzent neki: baj van, a lánynak 190-es a pulzusa. Az óra érezte, hogy gazdája egyébként nyugton van, ez tehát bőven rendellenes. Skyler azonnal üzent anyjának, küldött egy képet arról, mit mutat az óra, majd azt is megüzente, hogy egyébként órán ül. Az anyja rohant érte, az iskolából az első klinikára vitte, ekkor a lány pulzusa már 202 volt. Némi vizsgálódás után szupraventrikuláris tachikaridával (SVT) diagnosztizálták. Ez egy jellegzetes szívrendellenesség, amely kisebb mozgásra vagy érzelmi hatásra is képes a normális két-háromszorosára növelni a beteg pulzusát. Bár a betegség ritkán életveszélyes (igaz, ez a pulzus már önmagában is ijesztő), ha nem kezelik fokozatosan tönkreteszi a szívet, azaz végső soron halálos. A rohamnak ráadásul Skyler esetében nem volt semmi előzménye, azaz tényleg súlyos volt az állapota. Végül egy kisebb műtéttel kiiktatták a rendellenes ingerekért felelős területet, azaz Skyler teljes életet élhet. 

A kép illusztráció (forrás: Getty Images)

Nem ez az első történet arról, hogy életet ment az Apple Watch, korábban egy Jorge Freire nevű férfi jelentkezett be a kórházba, miután az okosórája szólt neki, hogy magas a pulzusa. Az sem véletlen, hogy az életbiztosítás mellé Amerikában gyakran ajándék okosórát adnak: egyszerűen megéri nekik, hiszen az ügyfelek jó eséllyel tovább élnek.

Source: nlcafe.hu

Comments are closed.